Hogy halálra fagytam-e? Nem, mivel a welcome party összejövetelen ott volt az épület 12 éve rezidens gondnoka is, akinek elpanaszoltam bánatomat. Erre ő kerített egy pótkulcsot, és (ezek szerint bárki szobáját kirabolhattam volna, de én) átcipeltem a cuccaimat a saját szobámba. Ezek után már nyugodtabban mentem vissza a kocsmába, ahol éjfél körülig iszogattunk a többiekkel. Ja, egyébként a welcome party során csapatokba osztottak minket, majd mindenféle játékokban kellett versengeni a többi csapattal. Büszkén jelentem, hogy én tekercseltem a legjobb wcpapír-múmiát, de sajnos az ellenséges csapatnak, mivel egyenlőtlen volt a létszám, és engem átsoroltak. A játék végén viccesen jegyeztem meg, hogy és most ezt a sok wcpapírt fel kéne vinni a szobába, nem sejtve, hogy később valóban jól jött volna. A csapatunk egyébként nem nyert, csak a "legjobb név" kategóriában, amelyben viszont osztatlan győzelmet aratott. Ezt pedig az magyarázta, hogy a csoportban lévő kanári-szigeteki csaj kitalálta a sátáni vikingek nevet ("Satanic vikings"), amit az akcentusa miatt a játékvezető sátáni palacsintákkén értett ("Satanic pancakes"), de ez annyira megtetszett nekünk, hogy megtartottuk. A név később is formálódott kicsit, az egyik állomásnál például használt palacsinták ("Second hand pancakes") néven fogadtak minket.
A játékok és az este végén felcsempésztem kettőt az ingyen szendvicsek közül a szobámba, hogy másnap legalább valamit tudjak enni. Kiderült (természetesen), hogy wcpapír és internet sincsen. Míg az előbbire szerencsére sikerült alternatívát keríteni, kommunikáció terén el voltam vágva a külvilágtól. Bár fogtam néhány wifi jelet, de mindegyik kódolva volt. Így a textil csomagból frissen kibontott sprőd, vegyszerszagú lepedővel és 70% poliészter ágyhuzattal megágyazott ágyban hajtottam álomra a fejem a fehér munkásbakancsnyomokkal összejárkált padlójú, függönytelen szoba közepén.
Másnap reggel, miután megettem az egyik félig megaszalt szendvicset az előző napról, bemerészkedtem a nagy, közös konyhába. A kollégium két épületből, a két épület 3 lépcsőházból, a lépcsőházak 3 szintből állnak, és minden ilyen szinthez tartozik egy konyha. Tehát a Tingbjerg kollégiumnak összesen 18 konyhája van, és a kollégium lakói is eszerint vannak felosztva. Paranoid megfontolásokból nem a saját konyhám számával szemléltetem a nevezéktant, de például a 6-os lépcsőház 2. emeleti konyhája a Kitchen 6.2. Minden konyhának van egy képviselője, és minden hónapban van konyhagyűlés. A konyhának van továbbá havi és "egyéb" költségvetése. Előbbiből fogyóeszközöket és egyéb konyhai kütyüket lehet venni (kesztyű, krumplihámozó, mosogatószer), utóbbiból pedig bármi mást, amire a konyha népének közösen lehet szüksége (vasalódeszka, társasjáték, stb.).
Szóval benyitottam a konyhába, sehol senki. Oldalra nézve a szekrénysor ajtaján (amely egyben írófelület is) megláttam egy névjegyzéket azokról, akik már beköltöztek. Ha jól emlékszem, csak kb. 4 név volt fenn. Felpingáltam az enyémet is. A másik ajtón pedig megtaláltam egy örömteli információt: a konyhai wifi jelszavát. Sajnos azonban nem működött, így a DTU felé vettem az irányt, ez ugyanis 26-a, kedd, a régóta beharangozott Introduction week (bemutatkozó hét) kezdete volt. Amikor a kampuszra értem, fel tudtam csatlakozni a telefonommal az egyetemi wifire, és első ízben üzenni apunak előző délután óta.
Innentől rányomok a gyors tekerés gombra: a szoba hétről hétre fejlődött. Először összeraktam az íróasztalt. Aztán feltakarítottam. Aztán mentem panaszkodni a lakhatási irodába, hogy ez mégis hogy. Aztán rácsempésztem az ("Akkor menj és vedd meg az Ikeában ami hiányzik, és add ide a számlát") listára olyan dolgokat is, amelyekre szerintem csak bűntudatból bólintottak rá. Később kaptunk zuhanyfüggönyt a proton méretével vetekedő fürdőszobába, illetve karnist és "árnyékoló" függönyt a fő lakrész ablakához. Pár nap múlva fel is szerelték (először nekem, mert hagytam egy kis cetlit az ajtón, hogy nyugodtan jöjjenek be a munkások a távollétemben). És ahogy felszerelték, rögtön lecseréltem az általuk adott, szinte átlátszó "függönyt" a szobában eredetileg ott lévő vastag, fehér vászonfüggönyre, amely nem csak, hogy ellátja a funkcióját, de még csak rá sem lóg az ablak alatti parányi radiátorra. Később kinyomtattam párat a fényképeim közül fekete-fehérben az egyetemi könyvtárban (ingyen), és csináltam belőlük egy elrendezést a falra.
Az épület elől összeszedtem egy kétajtós kis kabint, a szemétben találtam egy (tökéletesen működő) két főzőlapos rezsót, Ádámtól (a magyar szomszédom) kaptam egy ikeás kisasztalt, szóval éjjeliszekrényem is lett. Rá egy hétre meghozták a forgószékem és a padlóvédőt, továbbá még egy polcot, amelyet Alberto-nak ajándékoztam (az "olasz", akivel azóta is meséljük mindenkinek a szobakulcsunk történetét). És múlt hét végén egy bőr dívánnyal is gazdagodott a szobám, amelyet (igen, nem hülyéskedem) szintén egy ház előtt, a szemétben, illetve mellette találtam. Rengeteg mesélnivaló van még a Tingbjerg kollégiumról, de a szoba történetéről egyelőre legyen elég ennyi. Későbbi írásokban tervezek mesélni a mosodáról, az építkezésről, az egyetemre bejutásról, meg ami még jön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése