Négy évvel ezelőtt megírtam a blog első (és eddig egyedüli) zeneelemzését, méghozzá a Take That formáció The Flood c. számáról. Szeretem a számot, de messze nem a kedvencem. Azért ihletett mégis meg, mert a videó és a dal összhangja annyira el lett találva, hogy így már kitűnt a tömegből, viszont önmagában csak a videó vagy csak a dal abszolút nem nyújtana semmi különlegeset.
Hogy miért pont most, ennyi év után folytatom a sorozatot, és miért pont ennek a meglehetősen új bandának, a Bogi & The Berry-nek a (tudtommal) második számát cincálom szét benne? Mert egy olyan jelenséget láttam kibontakozni a szám körül, amely egyáltalán nem ritka: van egy csapat, bontogatják a szárnyaikat, és sokan lehurrogják, mondván, hogy milyen gagyi, egyszerű, közhelyes, meg úgy általában miért nem alkotnak rögtön elsőre tökéleteset. És van még egy oka: a szám maga azt az életérzést próbálja megragadni (hozzá kell tennem, nem sikertelenül), amelyet a mai Budapesti fiatalok igencsak magukénak éreznek. Na, de csapjunk is bele!
Tovább »
A szám erőteljes kezdéssel robban a hallgató fülébe, aki nem számít rá, ki is esik a székéből. Ezköben a klip "címkártyájaként" szolgáló snitt a Szabadság híd egyik díszét mutatja pirkadatkor, attól jobbra pedig a formáció nevét a szám címével együtt. Gonosznak tűnhet rögtön ebbe belekötni, de a címen elég sok múlik. Több szempontból is kár, hogy ilyen design mellett döntöttek: egyrészt a fényképészetben ismert "harmadok szabályát" figyelmen kívül hagyva a híddísz szinte a kép közepén van, balra tőle elég sok a kihasználatlan tér. Mellette a cím pedig elég kicsi, szinte eltörpül a dísz kihangsúlyozottsága mellett. Először nem is egyértelmű, mire kell figyelni. Aztán a fekete szöveg a pirkadó égen messze nem kontrasztol eléggé.
Eközben a zene mély, erőteljes szintetizátorral, és a magasban néha játszadozó elektromos gitárral indít, és bár a szintivel harmonizál egy magasabb, szintén szinti sáv, annyira domináns a mély szólam, hogy a szám rögtön elkönyvelődik "esti" számnak (az a fajta, amelyet az ember a belvárosból hazatekerve, az utcalámpák suhanó fénye alatt hallgat), és ez nem is igen változik. Ezzel tehát furcsa kontrasztban van, hogy majd' az egész klip nappal játszódik, de lehet, nem is olyan véletlen dolog ez az alkotók részéről. Kicsit később kifejtem, miért. Viszont azt még meg kell említeni, hogy a szám érzése, a későbbi szövegfordulatok és a hangszerelés nehezen tagadhatóan hajaz a WellHello által alig egy éve megteremtett "80-as évek beütésű budapesti fiatalok buliszám" világára (Rakpart <--> Körút). Mondjuk a cím ügyes, mivel a körút az egyik legbudapestibb dolog, amellyel lehet dobálózni, plusz kicsit arra is utal, amit a fiatalok csinálnak a klipp alatt (egy körutazás a városban).
A következő jelenetek igényes, drónról készült felvételek a lezárt (pardon, a sztori szerint hajnalban teljesen üres) Szabadság hídról, melynek közepén az egész éjszakát átbulizó fiatalok korzóznak. Ugrásszerűen váltakozik két idő: amikor a fiatalok még egyedül vannak, és amikor már zajlik a forgalom a háttérben (a Budapest hangulatvideóból elengedhetetlen, ikonikus sárgavillamossal). És azt kell mondjam, hogy bár képileg nagyon erős kezdés körberepülni egy hidat drónnal, és az különösen szép, ahogy a hídszerkezet zöld festékén játszik a felkelő nap aranya, a kézikamerás felvételekkel kezdhettek volna többet. A fiatalok nevetgélve, botorkálva sétálnak az útpálya közepén, és ennyi. És mivel ha az ember lezárat egy hidat, azt akarja, hogy az akkor készült felvételekből jó sok benne legyen a videóban, így elég sokat sétálnak. Lehetett volna a hídkorláton pózolás, villamossínen hátonpörgés, de ők csak sétálnak.
A fiatalok öltözéke viszont kifejezetten kreatív: amellett, hogy az énekesnő, Bogi (aki nem keverendő Boggie-val, bár sok sikert a rádió DJ-knek) csillámszoknyája szemtelenül magára vonja mindenki figyelmét, a színek közt meglepően dominálnak a föld tónusok, és úgy összességében nagyon harmonikusak a kombók önmagukban és egymással is.
Bogi a klipbeli barátjával a híd korlátját támasztja, ahogyan elkezd énekelni, alatta pedig a felvezető zenéje ismétlődik lábdobbal kiegészülve. Erre a második sorban fel is hívja a figyelmet:
A szám erőteljes kezdéssel robban a hallgató fülébe, aki nem számít rá, ki is esik a székéből. Ezköben a klip "címkártyájaként" szolgáló snitt a Szabadság híd egyik díszét mutatja pirkadatkor, attól jobbra pedig a formáció nevét a szám címével együtt. Gonosznak tűnhet rögtön ebbe belekötni, de a címen elég sok múlik. Több szempontból is kár, hogy ilyen design mellett döntöttek: egyrészt a fényképészetben ismert "harmadok szabályát" figyelmen kívül hagyva a híddísz szinte a kép közepén van, balra tőle elég sok a kihasználatlan tér. Mellette a cím pedig elég kicsi, szinte eltörpül a dísz kihangsúlyozottsága mellett. Először nem is egyértelmű, mire kell figyelni. Aztán a fekete szöveg a pirkadó égen messze nem kontrasztol eléggé.
Eközben a zene mély, erőteljes szintetizátorral, és a magasban néha játszadozó elektromos gitárral indít, és bár a szintivel harmonizál egy magasabb, szintén szinti sáv, annyira domináns a mély szólam, hogy a szám rögtön elkönyvelődik "esti" számnak (az a fajta, amelyet az ember a belvárosból hazatekerve, az utcalámpák suhanó fénye alatt hallgat), és ez nem is igen változik. Ezzel tehát furcsa kontrasztban van, hogy majd' az egész klip nappal játszódik, de lehet, nem is olyan véletlen dolog ez az alkotók részéről. Kicsit később kifejtem, miért. Viszont azt még meg kell említeni, hogy a szám érzése, a későbbi szövegfordulatok és a hangszerelés nehezen tagadhatóan hajaz a WellHello által alig egy éve megteremtett "80-as évek beütésű budapesti fiatalok buliszám" világára (Rakpart <--> Körút). Mondjuk a cím ügyes, mivel a körút az egyik legbudapestibb dolog, amellyel lehet dobálózni, plusz kicsit arra is utal, amit a fiatalok csinálnak a klipp alatt (egy körutazás a városban).
A következő jelenetek igényes, drónról készült felvételek a lezárt (pardon, a sztori szerint hajnalban teljesen üres) Szabadság hídról, melynek közepén az egész éjszakát átbulizó fiatalok korzóznak. Ugrásszerűen váltakozik két idő: amikor a fiatalok még egyedül vannak, és amikor már zajlik a forgalom a háttérben (a Budapest hangulatvideóból elengedhetetlen, ikonikus sárgavillamossal). És azt kell mondjam, hogy bár képileg nagyon erős kezdés körberepülni egy hidat drónnal, és az különösen szép, ahogy a hídszerkezet zöld festékén játszik a felkelő nap aranya, a kézikamerás felvételekkel kezdhettek volna többet. A fiatalok nevetgélve, botorkálva sétálnak az útpálya közepén, és ennyi. És mivel ha az ember lezárat egy hidat, azt akarja, hogy az akkor készült felvételekből jó sok benne legyen a videóban, így elég sokat sétálnak. Lehetett volna a hídkorláton pózolás, villamossínen hátonpörgés, de ők csak sétálnak.
A fiatalok öltözéke viszont kifejezetten kreatív: amellett, hogy az énekesnő, Bogi (aki nem keverendő Boggie-val, bár sok sikert a rádió DJ-knek) csillámszoknyája szemtelenül magára vonja mindenki figyelmét, a színek közt meglepően dominálnak a föld tónusok, és úgy összességében nagyon harmonikusak a kombók önmagukban és egymással is.
Bogi a klipbeli barátjával a híd korlátját támasztja, ahogyan elkezd énekelni, alatta pedig a felvezető zenéje ismétlődik lábdobbal kiegészülve. Erre a második sorban fel is hívja a figyelmet:
"egy álom, mi ébren tart, amíg lüktetve ringat a lábdob"
És először nem teljesen értettem, hogy tud egy lábdob ringatni, de aztán leesett, hogy a korábban említett módon megpróbálnak a dalszövegnek költői értéket is adni, és azt kell mondjam, ez az oximoron (lüktetve ringat) elég jól elkapja azt az érzést, amikor az ember már eltompul és lelassul, a világ pedig kisimul. Ügyes! Bogi hangja egyébként kifejezetten aranyos, kislányos, zenei kontextusát tekintve inkább olyan lenne, mint Carly Rae Jeppsen kisasszonyé. Általánosan pedig elmondható a klipben szereplő fiatalok színészkedéséről, hogy természetes és hihető. A mosolyok, mozdulatok, minden autentikus, és az kifejezetten tetszik, amikor Bogi a fent idézett sor elejét még énekelni próbálja, de közben elneveti magát; ezalatt a szám persze folytatódik. Ettől olyan érzése van a nézőnek, mintha a Bogi fejében játszódó zenei aláfestést hallanánk.
A fent jellemzett téma végére érve, főleg kézikamerás és néhány újabb drónos felvétel után (amelyek valóban adnak a videónak egy minőségi ugrást) a fiatalok már egy réten fekszenek verőfényes napsütésben. Szóval nem csak, hogy végigbulizták az éjszakát, és feltehetően van is bennük némi szubsztancia, a rákövetkező napban sem fekszenek le. CsillámBogi barátja ölében fekszik, akinek a lábán hamar meg is jelenik az első termékelhelyezéses reklám: egy Converse cipő. És erre mindenki fújni szokott, noha a legnagyobb nevek is csinálják (bizonyára mindannyian láttunk már például Beats reklámot klipbe elrejtve). Pedig én azt mondom, nincs ezzel baj. Ha manapság ez az ára, hogy egy szám mellé igényes prezentációt lehessen keríteni, ám legyen! Bár az is igaz, hogy a Körút klipjében összesen 3+1 termékreklámot lehet összeszámolni (Converse, Fujifilm, B.U., a +1 pedig egy Mol Bubi reklám, amelyről nem tudom eldönteni, hogy csak a sors hozta-e úgy).
Viszont ne feledkezzünk meg a dalról sem! A rétes blokk a refrén viharát megelőző csendet festi alá: az éneket mindössze szintiharmónia kíséri, mely közvetlen a refrén előtt futrinkázó elektromos gitárral és pergődobbal egészül ki, végül a dobok egyetlen "csettintésével" érkezik el a dal a refrénhez. Szerkesztésileg ez így teljesen rendben van. De ami a dalszöveget illeti, ott már kicsit lehet fintorogni: a magyar szövegű daloknak nagy átka, hogy az ember érti is, miről énekelnek, ezért emiatt kritizálni egy számot egy angollal szemben talán nem fair. Viszont attól még áll a tény, hogy akármennyire vannak ügyes, szinte költői szóvirágok a Körút dalszövegében, a refrén lead-je, illetve maga a refrén szinte értelmetlen, közhelyek egymásra zsúfolva mintha csak töltelékszöveg lenne, amelynek egyetlen szerepe, hogy vigye a dallamot. Egy pozitívum van csak benne: annál a résznél, hogy
"...olyan forró, hogy minden szó értelmet veszít, ahogy a nyár is"
Bogi nagyon cukin nyomja meg a "nyár" szót. És talán - ami a színészkedést illeti - itt van egy kis gyenge pont a videóban: a városra néző dombtetőn ugráló fiatalok olyanok, mintha egy tömött diszkóból teleportálták volna ide őket hirtelen, a verőfénybe.
Egy újabb, lezárás hangulatú, város felé elrepülős drónfelvétellel kísérve a refrén az első ciklus után véget is ér, hirtelen minden hangszer elhallgat, majd a második köztes blokkot Bogi hangja vezeti be. És mialatt a fiatalok kínai kaját esznek, ez az a része a dalszövegnek, ahová annak írói az összes valamire való fordulatot besűrítették:
Egy újabb, lezárás hangulatú, város felé elrepülős drónfelvétellel kísérve a refrén az első ciklus után véget is ér, hirtelen minden hangszer elhallgat, majd a második köztes blokkot Bogi hangja vezeti be. És mialatt a fiatalok kínai kaját esznek, ez az a része a dalszövegnek, ahová annak írói az összes valamire való fordulatot besűrítették:
"...szedjünk ki titkokat egy suttogó felespohárból
Leszek rúzsfolt az ingeden,
cseresznye a koktélruhámból..."
Mindhárom sor elég szépen szimbolikus, szinte Gesztisek a szóvirágok, bár a futamot lezáró utolsó kettő tekintetében el vagyok veszve:
"...és épp, mint a filmeken, színeset csattanok a szádon"
No mindegy. A fiatalok újra a réten fekszenek, drón repked fölöttük, és ezzel el is búcsúzunk a zöld füves témától, ahogyan a második refrén bevezeti az új blokkot: úgy döntenek ifjoncaink, hogy az Andrássy úti rémen, a bringakocsmaszekérizén folytatják ezt a lassan 48 órás bulit. A lassított és gyorsított snittek, lencsecsillogás effektek, közeli és távoli képek jó egyensúlyban vannak összedobálva, és a háttérben ismét megjelenik a sárgavillamos, igaz, ezúttel Combino. Bogi ismét énekelni próbál, és ismét elneveti magát. Miután kibrinázták magukat, két srác spontán verekedni (?) kezd egy sor Bubi bringa előtt, utána pedig előkerül a rózsaszín, polaroid Fujifilm gép, és szelfitájm.
És elérkeztünk a zenei hídhoz: az a rész egy számban, amely különbözik minden mástól, és általában az utolsó részt előzi meg, amely jellemzően a refrén újra meg újra. Ezúttal azonban - bölcsen - úgy döntöttek a dal írói, hogy nem próbálnak valami új betétdallamot kitalálni, egyszerűen csak leveszik a lábukat a gázpedálról, és hagyják a számot alapjáratra süllyedni: mialatt Bogi filozófikusan néz bele a naplementébe, minden hangszer kivonul, csak a visszhangos szinti marad, és a fiatalok trampulinról ugrálva lebegnek a városi horizont előtt. És ez képileg nagyon jó ötlet erre a részre, mert pont ilyen érzete van a számnak is: a megelőző refrénszakasz utolsó két szava visszhangosan ismétlődik, mialatt a szereplők súlytalanságban lebegnek - és kiderül, hogy Bogi igazból egy zöld koktélruhára húzott rá egy extra szoknyát, ami kissé fura. Ebből a lebegésből is a pergődob visszaszámlálása rángatja ki a hallgatót.
Az utolsó refrénfutammal pedig megérkezik az utolsó téma is: miután a lányok egy taxi előtt sminkelnek, majd befújják magukat az utolsó hátramaradt termékreklámmal, elindulnak a belváros szűk utcáin, és a kamerával bohóckodnak. Végül szép lassan lemorzsolódnak a többiek, felvillan néhány snitt a korábbi témákból összefoglalásként, majd Mr. és Mrs. Bogi inverz riksán megy haza a második nap végén. Filmtechnikailag már csak egyet kötekedem: az utolsó képen, ahol kettejük sziluettje látszik, amint puszilkodni készülnek az utca közepén, igazán nem kellett volna ugróvágásokkal megrángatni őket, mert így úgy tűnik, mintha épp velociraptorokká készülnének átalakulni.
Szóval ez a szám és a hozzá tartozó klip. És hiába tűnik csípkelődőnek ez az elemzés, mégis azt mondanám, hogy a mű tetszik, mivel:
- most bontogatják a szárnyaikat, volt egy ötletük, felöltöztették rendesen és kitolták a közönség elé
- találtak szponzorokat ahhoz, hogy egy igényes videót is kanyaríthassanak hozzá
- a hangszereléssel a 80-as évek disco-jához, az elektromos gitárral pedig kicsit a funky-hoz nyúltak vissza, ami mindig nyerő döntés
- az összhatás pedig olyan, mint egy kínai tésztaleves: abszolút egyszerű, de kielégítő. Alátámasztja ezt például az is, hogy a számot a "szent négyesre" építették fel (A-moll, F-dúr, C-dúr, G-dúr, vagy ennek relatív, szolmizációs megfelelői a L, F, D, S), amely minden idők legnagyobb slágereinek is jó eséllyel alapját képezi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése